Sportágak

Street Workout

A kondiparkokon végzett szabad testsúlyos edzés (calisthenics, street workout) élettanilag az egyik legelőnyösebb edzésforma, amely számos kiegészítő sportszer használatával még változatosabbá, sokoldalúbbá tehető. Az „utcai edzés” az USA-ból kezdte meg a hódító, de Oroszországban és Ukrajnában is régóta megvette már a lábát. A szabad testsúlyos edzés egyszerűsége – nem kell hozzá semmi, csak a saját tested – és látványossága miatt az utóbbi években a világ minden táján nagyon szépszerű lett, emiatt a szabad térre telepített kondiparkok száma is egyre növekszik. A szinte bárhol megvalósítható kondiparkok teljesen ingyen elérhető edzés- és mozgáslehetőséget kínálnak mindenki számára, közösségteremtő sportolási lehetőséget biztosítanak bármely korosztálynak. A street workoutot azok űzhetik, akik újszerű, a test valamennyi izomcsoportját kreatívan megmozgató mozgásformára vágynak, javítani szeretnének a mozgáskoordinációjukon. Akik erősebbek, izmosabbak, fittebbek szeretnének lenni, akik egy már meglévő sportáguk mellé kifejezetten az izomerőt növelő edzésformát keresnek, szintén a street workoutra teszik a voksukat. Akik egyszerűen csak élvezik látni, hogy testük edzésről edzésre egyre többre képes, szintén a street workouttal próbálkoznak.

 

Asztalitenisz

Az asztalitenisz története egészen a 12. századig nyúlik vissza, ugyanakkor mai formájában csak a 19. században jelent meg Angliában. E korszakban szabadidős szórakozásként, úriemberekhez méltó mozgásként tartották számon. A pingpong a 20. században durrant igazán nagyot: nem csupán Európát, hanem Ázsia-szerte számos országot hódított meg rövid idő alatt. Az asztalitenisz versenysport jellege a sportág elterjedésével párhuzamosan erősödött meg. Ebben az időben alakultak meg az első sportklubok, és nemzeti szakszövetségek is. Az első asztalitenisz-világbajnokságot 1926-ban rendezték meg hét ország részvételével Londonban. Csak a teljesség igénye nélkül: a sportág legeredményesebb játékosa a mai napig is az a Barna Viktor, aki 1929 és 1954 között 22 világbajnoki címet szerzett. A magyar aranycsapat az 1979-ben a phenjani világbajnokságon nyert aranyérmet. Népszerűsége ellenére a pingpong sokáig nem szerepelt az olimpiák sportpalettáján, csak 1988-ban, Szöulban vették fel a hivatalos listára. Napjainkban immár teljes a kínai dominancia. Teljes életen át játszható, kevés anyagi ráfordítást igénylő sportról van szó. Kedvezően hat a testi/lelki egészségre, szocializációs hatása nem elhanyagolható, emellett családi programnak is kiváló lehet. Az egészséges életmód szemléletének kialakítását érdemes minél korábban elkezdeni, erre pedig kiválóan alkalmas a már kisiskolás korban elkezdhető állóképességet fejlesztő mozgásforma az asztalitenisz. Javítja az erőnlétet, serkenti a vérkeringést, a légzést. Fejleszti az ügyességet, az egyensúlyérzéket, az érzékelést, növeli az állóképességet és önfegyelemre tanít. Javítja a koordinációs és koncentráló képességet. Nagy mozgásigényű gyermekek számára kifejezetten előnyös edzésforma, közösségben a gyermek szocializációját is segíti, fejleszti.

Futás

A már az ókori Olimpiákon is megjelent futás azon sportágak egyike, amelyben nincsenek szabályok, bárki számára elérhető, életkorhoz nem kötött mozgásforma. A futás gyermekkortól egészen az időskorig űzhető, illetve ajánlott, minden edzettségi szinten élvezetes lehet. Az egyik legnépszerűbb szabadidősportról van szó, ami egyre nagyobb tömegeket tudhat maga mögött a világon, így Magyarországon is. Miközben mindenki megtalálhatja a saját maga kihívásait, nem kell tartania a kötöttségektől sem: a táv, a terep, illetve a futás tempója is egyéni döntés kérdése. E sportnak jelentős szerepe és hatása van az egészség megőrzése, az egészségügyi állapot javítása területén. A folyamatos, legalább húsz percig tartó ritmusos, egyenletes mozgás harmonizáló folyamatokat indít meg. A futás aktivizálja az immunfolyamatokat, stressz csökkentő hatása is van.  Hosszú távon a rendszeres terhelés hatására a pulzusszám és a vérnyomás csökken, a szív kapacitása nő. A kedvező fizikai hatások mellett javítja a közérzetet, csökken a szorongás szintje, illetve a depresszióra való hajlam mértéke. A futás nem igényel különösebb eszköztárat, ugyanakkor a megfelelő futócipő nélkülözhetetlen kellék, amit érdemes szakboltban, szakember segítségével kiválasztani. Az öltözéket az évszaknak megfelelő kell kiválasztani, viszont hideg időben el kell kerülni a „túlöltözöttséget”. A teljesítmény és egyéb mutatók mérésére technikai eszközök is igénybe vehetők.  A kezdő futóknak fontos betartani a fokozatosság elvét, mind a táv, illetve az intenzitást illetően, hiszen fennáll a sérülés, illetve a szükségtelen kudarcélmény veszélye. A futás bárhol – ahol megfelelőek a körülmények – végezhető. Budapest a legkedveltebb futóhelyei a Margit-sziget, a Városliget, a Római-part és a Normafa. A futóknak számos lehetőségük van versenyeken is megmérni magukat, az egyik legnagyobb múltra visszatekintő futóverseny pedig az 1984-ben életre hívott Budapest Maraton.

Jóga

Először Budapesten, természetes hőmérsékleten, a fák alatt, 45 percben! Feltöltünk, lenyújtunk, átmasszírozunk, hogy végig bírd ezt a szuper éjszakát! Mire számíthatsz az órán: meglepően erőteljes kardio-edzés, légzőgyakorlatok, egyensúlyozó-gyakorlatok, ugyanakkor szellemi és fizikai kikapcsolódás, töltődés. Az óra menete során az elejétől a végéig folyamatosan dolgozol, egyszerre minden testrészeddel. Minden egyes gyakorlat nyújt, lazít, átmasszíroz és erősít is egyszerre. Légző gyakorlattal melegíted be a tüdőd, beindítod a keringési rendszereidet, átmelegíted a gerincedet. Az óra első részében megnyitod a nagyobb ízületeket, csípőt, mellkasodat, a második részében pedig egy már nyitott állapotban dolgozva intenzíven végigmasszírozod a belső szerveket. Az óra vezetett lazítással, relaxációval zárul. A gyakorlatok megegyeznek a Stúdióban végzett gyakorlatokkal. 

A forrójóga rendszere a több ezer éves jóga gyakorlatait használja, korunk társadalmának ülő, irodai és teljesítmény-kényszeres életmódját kiegyensúlyozó testtartások gyakorlásával. Hatásuk a feszültségmentesítés, lazítás, teljes testi-lelki feltöltődés. A forrójóga gyakorlatok erősítik, fejlesztik tested tartóoszlopát és motorját: a gerinc, a szív és tüdő egészségét és kapacitását. A forrójógázással javul az állóképességed, erő növelése és hajlékonyság fokozása által mozgékonyabbá, rugalmasabbá, robbanékonyabbá válsz. A rendszeres forrójógázással minden sportágban növelheted a sportteljesítményed.

Tollaslabda

A tollaslabda több ezer éves múltra tekinthet vissza. E sport számos őssel büszkélkedhet, hiszen a kínaiak, az aztékok, a görögök, illetve a rómaiak már próbálkoztak hasonló játékkal. Európában a 17. században jelent meg, versenyszerűen pedig 1872-ben játszották először Badminton fürdővároskában. Az Európai Tollaslabda Szövetség 1967-ben alakult meg, s jelenleg minden európai ország a szövetség tagja. A hazai tollaslabdasport történetében fontos dátum 1969. június 1., hiszen ekkor alakult meg az önálló Magyar Tollaslabda Szövetség. Magyarország pedig 1973-ban lépett be az Európai Tollaslabda Szövetségbe. A tollaslabda 1992-től olimpiai sportág. E szórakoztató játék életkortól és nemtől függetlenül bárki számára játszható, nem szükséges hozzá folyamatos edzés és gyakorlás – kivéve a profik esetében –, a felszerelés pedig árban is elérhető. Szélcsendes időben szabadtéren köteletlen formában, de fedett létesítményekben is játszható. Játék előtt érdemes bemelegíteni a sérülések elkerülése érdekében. A tollaslabda testre és lélekre egyaránt jótékony hatással bír. Csökkenti a szív- és cukorbetegség, illetve az elhízás kockázatát. Javítja az egyensúlyt, a gyorsaságot, a reflexeket, fejleszti a taktikai gondolkodást. Növeli a várható élettartamot, csökkenti a depressziót, szorongást. Kiváló eszköz a stressz levezetésére.

Nordic Walking

A Nordic Walking (északi gyaloglás) szülőhazája Finnország, sportként 1997-ben mutatkozott be. A „Mindenki sportja” egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon is. Ez a gyalogló technika hasonlít a természetes emberi mozgásra és kitűnő bevezetés a mozgásélmény a sportos életmódhoz. Jó hatással van a szervezetre, óvja az egészséget, javítja és megőrzi a teljesítőképességet. A speciális botok alkalmazása miatt a kar és a felsőtestünk izomzata többet teljesít s ez kifejezetten fontos a gerinc mély hátizmainak erősítéséhez. A botok helyes használatánál javul a testtartás, így aránylag rövid időn belül megszűnik a gyakori, sokszor évek óta tartó fájdalom a váll- és a nyaki izomzatban. Természetesen erősíti a lábakat is és mindezek mellett nem terheli meg a szervezetet annyira, mint a futás. Nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek is kedvelik ezt a mozgásfajtát, hiszen a botok használata az egyensúlyérzetet növeli, így a gyaloglásnál biztonságérzetet ad. Kicsi a sérülésveszély, hatásos a stressz ellen, könnyen megtanulható. E sport alkalmas az emberi egészségre veszélyes betegségek, legfőképpen a szív- és érrendszeri megbetegedések, magas vérnyomás, öregkori cukorbetegség, agyvérzés, szívinfarktus megelőzésére. Túlsúlyosak, sportot elkezdők és újrakezdők, valamint sérülések utáni rehabilitációban résztvevők számára is megfelelő a terhelés ideális fokozásában.

Fitnesz

E sport hazánkban egyáltalán nem ismeretlen, hiszen három évtizede jelen van. A fitnesz különlegessége – noha számos definícióval körbeírható mozgásformáról van szó – abban rejlik, hogy egyszerre figyel a fizikai és a lelki „edzettségre” is. Tehát a fizikai aktivitáson túl az egészséges életmód is kiemelt szerepet játszik abban az edzésrendszerben, aminek célja lehet egy-egy testrész, vagy a teljes alak formálása. E sport rendkívül népszerű, a legjobbak versenyeken is bemutatkozhatnak. A fittség – ami talán a „rátermettséggel” írható le – eléréséhez számos módszer áll rendelkezésre. Bizonyos fajtáihoz semmilyen eszközre nincsen szükség, míg más edzésmódszerekhez nélkülözhetetlen az eszközhasználat. A fitnesz segít az állóképesség karbantartásában, a szív, a tüdő és a vérkeringés tartós teljesítőképességének fejlesztésében. Mint a legtöbb mozgásforma, a fitnesz is segít megelőzni különféle szívbetegségeket, a szélütés, magas vérnyomást, illetve a csontritkulást. Ezenkívül erősíti még a társas kapcsolatokat is, hiszen az edzések alkalmával számos hasonló gondolkodású emberrel van lehetőség megismerkedni. Mielőtt bárki belekezd a fitneszbe, érdemes pontosan tisztázni, hogy mi a cél, s hasznos lehet egy személyi edzővel történő konzultáció is.

 

Salsa

A rövid időn belül hihetetlen népszerűségnek örvendő salsa a huszadik század második felében jelent meg. Noha e tánc kubai gyökerekkel bír, a hazákban legnépszerűbb kubai salsán kívül több más stílus is ismert, amelyeknek más és más a fejlődési iránya, emellett reflektálnak a helyi sajátosságokra is. Hazánkban szinte minden stílus megtalálható. A salsa páros tánc, könnyen elsajátítható, látványos, improvizatív, a hobbitánc keretein belül teljesen új távlatokat nyitott, soha nem látott embertömegeket megmozgatva. Ugyanakkor a partner hiánya sem jelenthet gondot, hiszen a csoportos körtáncban – rueda de casino esetében – erre nincs is szükség, a párváltások miatt a salsa kiváló közösségi élményt is nyújt. A salsa a kardio mozgásformák közé tartozik; jó hatással van a keringési rendszerre, erősíti a szívet, egy óra intenzív tánccal akár 400 kalória is elégethető. Elősegíti az emberi kapcsolatok kialakítását, az önkifejezést, kiváló a stressz oldó hatása. E táncot bárki bármikor elkezdheti.

Zumba®

A Zumba®-őrület továbbra is szedi „áldozatait”, e latin ihletésű tánc-fitnesz mindössze két évtized alatt meghódította a világot. A történet Kolumbiában kezdődött Beto Perez táncoktató jóvoltából. A lényeg: a Zumba® egy olyan dinamikus fitneszrendszer, amely egyesíti a latin, illetve a nemzetközi zenét és táncmozdulatokat, táncos előképzettség nem kell hozzá, a koreográfia könnyen elsajátítható. E mozgásformának óriási hozzáadott értéke a nyitottság, hiszen az edzések partiszerű atmoszférája bárki – tehát a kezdők, az amatőrök, az ügyetlen parkett ördögei – számára megadja a lehetőséget a sportoláshoz. A Zumba® valóban összetett mozgásrendszer: az aerobik mellett számos más táncstílus elemei is megjelennek. A ritmusváltások erősítik a szívet, emellett javul a testtartás, az egyensúlyérzék, pozitívan hat a közérzetre is. Nem érdemes sokat hezitálni: sosem késő elkezdeni, aki egyszerre akar tombolni és edzeni, annak a Zumba® erősen ajánlott!

Kerékpár

Túlzás nélkül állítható, hogy a kerékpározás az egyik legnépszerűbb szabadidős- és sporttevékenység a világon, s természetesen Magyarországon is rendkívül elterjedt. Itt csak annyit: hazánk kerékpárhasználat tekintetében uniós viszonylatban a harmadik helyen áll a dánok és a hollandok mögött. Egészen 1690-ig kell visszamennünk az első „kerékpárig”, amikor is egy Sivrac nevű francia megalkotott egy mozgó faállványt, majd több mint száz év múlva Karl von Drais német erdész egy két lábbal hajtható, de már kormánnyal is ellátott eszközzel próbálkozott. A kerékpár műszaki fejlődésnek hosszú a története: egészen a pedálok és a lánchajtás megjelenésétől indulhatunk a különböző vázak, kormányok, kerekek és felhasználási lehetőségekkel bezárólag. A versenyigények már az 1870-es években jelentkeztek, napjainkban pedig felsorolni is nehéz lenne a versenyek, sportesemények számát. A legnagyobb attrakció a Tour De France, amit – kis túlzással – a fél világ figyelemmel kísér. A kerékpározás – ha nem profi- vagy versenyszintről van szó – egyszeri, viszonylag alacsony anyagi ráfordítást igényelő tevékenység. Akinek fontos a környezettudatosság, szintén elégedett lehet, hiszen a kerékpár esetében környezetterelésről szinte nem is beszélhetünk. Ez a mozgásforma komoly hatással bír az egészségre is. Javul a keringési rendszer állóképessége, gazdaságosabbá válik a szívmunka, a légző- és anyagcsererendszer paraméterei is javulnak. Már napi fél óra kerékpározás átmozgatja a test valamennyi izmát.

 

Korfball

A korfball esetében egy nagyon érdekes labdajátékról van szó, ahol alapelv a csapat- és a taktikai játék, illetve a „vegyes felállás”. E sportág története egy amszterdami testnevelő tanárig nyúlik vissza; Nico Broekhuysen több mint száz évvel ezelőtt a különböző testi adottságú játékosok egyenlő eséllyel történő küzdelmét tartotta elsődlegesnek. Ennek megfelelően olyan labdajátékról van szó, ahol a világon egyedülálló módon azonos szabályok szerint és egy csapatban játszanak fiúk és lányok, férfiak és nők. Minden csapatban azonos számú férfi és női játékos küzd, mindenkinek személyes, azonos nemű védője van, többek között így kerülhető el, hogy a nagyobb testi erő előnyhöz juttassa valamelyik csapatot. A korfballt téglalap alakú pályán játsszák, amely két, egyenlő nagyságú (20×20 m) térfélre oszlik. Mindkét térfélen egy-egy kosár található, amely a 3,5 m magas korfball rúd tetején nyugszik. Pontot (korfot) pedig szerezni úgy lehet, ha egy játékos bedobja a labdát ellenfele kosarába. Minden csapat 8 játékosból (4 fiú, 4 lány) áll. A játékosok fele támad, a többiek védekeznek. A pálya két térfelét egy csapat szemszögéből támadási illetve védekezési zónának is nevezik. Két korf után a csapatok zónát cserélnek, azaz aki eddig támadott, az védekezik, aki védő volt, támadni fog. Félidőben a csapatok térfelet cserélnek. Mindez kipróbálhatod éjszaka is!

Sprintfutás

Az interval edzést – ahol a magas és alacsony intenzitású fázisok váltakoznak – az atléták, valamint a labdarúgók is előszeretettel alkalmazzák, ugyanis javítja a fittséget, az állóképességet, illetve gyorsítja az anyagcserét. Az interval edzés lehet kardiovaszkuláris, zsírégető, és teljesítménynövelő tréning is, ami bármilyen mozgással elvégezhető. Futás esetében a leggyorsabb sebességnövelő edzéstípusról van szó, a sprintek pedig beépíthetők az „átlagos” futóedzésekbe is. A lényeg: a sprint intervallumok váltakoznak a pihentető intervallumokkal, a totális kifáradás a sprintfázisok alkalmával nem cél, sőt kerülendő. Nagyon népszerű a versenyzők körében, hiszen javítja a futóstílust, persze a sebesség növekedése is mindenképpen bekövetkezik. Ugyanakkor teljes edzésként csak a sprinterek, valamint a középtáv-futók alkalmazzák ezt a módszert. A tempóval nem érdemes foglalkozni, mert a nagy sebesség csak rövid ideig tartható fenn, egyébként is, a fokozatos gyorsulás a maximumig, majd a „visszacsendesedés” adja az edzés lényegét.

Ugrókötelezés

Olykor úgy tűnik, hogy az ugrókötelezés – mint sport – nincs kellően helyén kezelve, pedig egy nagyon hasznos és könnyen végezhető mozgásformáról van szó. Noha igazán népszerűvé csak a hetvenes években vált, gyökerei az ókorig nyúlnak vissza. A rendszeres edzés hamar megerősíti az izomzatot, hiszen mozgás közben a test izomzatának jelentős része intenzív munkát fejt ki. Remek kondicionáló edzés, amely jótékony hatással van a szervezetre. Kíméli az ízületeket, ugyanakkor az alsó-, illetve a felsőtest is dolgozik. Égeti a zsírt, szíverősítő, az intenzív mozgás által jó hatással van a keringési rendszerre és javítja a testtartást. A gyorsaság, állóképesség, valamint az egyensúlyérzék is pozitívan fejlődik. A kötelezés biztonságos, egyéni és csoportos edzés is lehetséges, emellett bárhol végezhető. Nem igényel nagy anyagi ráfordítást, mindössze egy megfelelő hosszúságú ugrókötélre van szükség.

Nyári curling

Noha a curling egy téli olimpiai sportág, mégsem kell senkinek sem lemondania arról, hogy testközelből szemlélje, vagy ki is próbálja ezt a stratégiai csapatjátékot. A curling „jégmentes” bemutatására alkalmas floor curling minden érdeklődő számára elérhető. Szabályai és felépítése azonosak a jeges verzióval, így átadja az érdeklődőknek a curling egyedi érzésvilágát is. E sporthoz senkinek sem kell kigyúrnia az izmait, „elég”, ha valaki precíz, képes az összpontosításra, illetve a csapatjátékra. Alapesetében négy-négy ember vívja harcát a 45,5 méter hosszú jégpályán. Egy mérkőzés tíz menetből áll, menetenként nyolc követ csúsztatnak a versenyzők. A skótok és a hollandok által nemzeti sportnak tekintett játék az 1920-as évektől szerepelt a Téli Olimpia Játékokon, majd az 1990-es években jelent meg újra egy nagyobb szünet után. A curling Magyarországon is egyre népszerűbb.

Lábtoll-labda

A lábtoll-labdázás esetében egy évszázadokig visszanyúló történetű sportágról van szó. Az első tollaslabdát i.e. 1000 körül készítették Kínában. A labdajátékok csoportjába tartozó mozgalmas és látványos sportnak nincsen különösebb szerigénye, csupán a speciális labdára és a hálóra van szükség. A tollból készült labda nagyon könnyű, így a versenyeket legtöbbször teremben rendezik. Olyan, már alapszinten is szórakoztató sport ez, aminek szabályait gyorsan el lehet sajátítani. Ugyanakkor a versenyszint sokoldalú képzést igényel, hiszen a jó játékhoz fontos a gyorsaság, az ügyesség és a ruganyosság. A mérkőzéseket három-három játékos játssza 11,88 méter hosszú és 6,10 méter széles, középen a nőknél 150 cm, a férfiaknál 160 cm magas hálóval két térfélre osztott pályán. E sportág Kínában, Vietnamban és még több ázsiai országban nagyon elterjedt szabadidő sport-játék. A lábtoll-labdázás Európában, így Magyarországon is az 1990-es években terjedt el. A Magyar Lábtoll-labda Szövetség 1995-ben alakult meg, 1996 óta pedig minden évben Hungarian Open elnevezéssel rendez nemzetközi versenyt. Az ezredforduló óta a bajnoki rendszer mellett diákolimpiai bajnokságot is működtet.

Harcművészet és önvédelmi sportok

Kihívások egész sorára számíthat, aki kipróbálja magát az önvédelmi sportokban, harcművészetekben. A résztvevők az ELTE–BEAC Harcművészeti Szakosztály edzőinek vezetésével ismerkedhetnek meg közelebbről a keleti és nyugati harcművészetek több ágával. Az érdeklődők a helyszínen kiválaszthatják, hogy melyik edzésen szeretnének részt venni, a keményebb és a lágyabb stílusok, állóharcok vagy földharc is elérhető lesz. Íme, a paletta: Muay thai, Barzil jiu jitsu, Északi Hét Csillag, Imádkozó Sáska Kung Fu, és Aikido Kick Boksz.  Lesz lehetőség megismerkedni az önvédelmi és harcművészetek előnyeivel, s kiderül az is, hogy milyen fizikai adottságok fejlődnek az edzések alkalmával.

 

Hamarosan ...

Hamarosan fény derül az idei meglepetés sportágra.

Szervezők